2019. március havi bejegyzések

Panelházakban kis méretű a konyha

Dominika konyha

Dominika konyha

A panellakó háziasszonyok bizonyára felsóhajtanak, amikor a konyha szóba kerül, hiszen a régi panelépületekben meglehetősen szűkre, keskenyre szabták a konyhákat. Ezekben leginkább az „egysoros” elrendezés a legpraktikusabb: azaz a munkaháromszög zónáit is egy sorban kell kialakítani. Olyan panellakást is láttunk, ahol az egysoros konyhában úgy sikerült a zónákat megfelelő távolságba helyezni és még egy pici étkezősarkot is kialakítani a keskeny konyha végében, hogy az előszobában, közvetlenül a konyha mellett helyezték el hűtőszekrényt. Még a kis méretű konyhák esetében is a konyhaszekrényektől azt várjuk, hogy mindent elnyeljenek, és lehetőleg semmit ne kelljen sokat keresgélni. Nagyon jó szolgálatot tesznek a pult alatt elhelyezett finoman gördülő mély fiókok, amik könnyen kihúzhatók, és ha megtaláltuk amit kerestünk, elég a térdünkkel visszalöknünk. Fontos szempont a panellakások esetében a konyhaasztal kiválasztása is, mivel a kis hely miatt csak kisebb méretű konyhaasztal fér el. A butornap.hu webáruházban a szűk konyhához is megtalálja a megfelelő konyhabútort!

Bubble Football Budapest

Bubble football budapest

Bubble football budapest

Fantasztikus élményben volt részünk a családdal. A mi családunk hatalmas és igazán összetartó. Rendkívül kalandos gyerekkorunk volt együtt, hiszen vagy tizenöt unokatestvérem van és négy testvérem. Egy korosztály vagyunk nagyjából és a gyerekkorunkat főleg biciklizéssel, túrázással, nyaralásokkal és szabadidős sportokkal töltöttük. Ezek közül a futball volt mindig is a kedvencünk, amit volt, hogy naponta órákon át játszottunk. Botonddal találtunk rá a
https://www.bubbleballbudapest.com/ weboldalra, amitől dobtunk is egy hátast – zorb football Budapest -. Annyira sokat nevettünk a buborékfocin, a feltöltött képeken és videókon, hogy máris beraktuk a lehetőséget a közös családi beszélgetésbe. Mindenki imádta a BubbleBall Budapest játékokat – bubble football Hungary – és máris telefonáltunk, hiszen szuper jó áron ajánlották a kalandos buborék futbballt. A buborékfoci olyan jól sült el, hogy azóta is visszajárunk, hiszen eszeveszett nagyokat nevetünk – bubble football Budapest, -. Bárkinek ajánlom azt hiszem a család nevében is a BubbleBall Budapest játékokat – bubble soccer Budapest -.

Kft. alapítás remek áron

kft alapítás

kft alapítás

Te is szeretnél saját céggel rendelkezni? Jó lenne profikra bízni az ezzel kapcsolatos teendőket? Mindezt szenzációsan jó árakon szeretnéd megkapni? Ha a legjobb lehetőséget keresed, szuper jó hírünk van számodra. Más dolgod sincs már, mint rápillantani mindig megújuló weboldalunkra, hiszen a www.topcegalapitas.hu -n, most elképesztően jó ajánlatokkal várunk téged és minden kedves érdeklődőt egyaránt. Válogass a http://topcegalapitas.eu/kft-alapitas/ weboldalon kitűnő csomagajánlataink közül, melyek közt megtalálod a Kft. alapítás alapcsomag, a Kft. alapítás + adómentes székhely csomagot, a Kft. alapítás + Budapest székhely csomagot. Cégalapítás ingyen 0 Ft tőkével, 5 + 2 aláírásminta, grátisz számlázórendszer, online ügyintézés vagy ingyenes tanácsadás? Igen. Ezek vagyunk mi. Amennyiben érdekel ajánlatunk, de további kérdéseid maradtak a témában pedig, bizalommal fordulj hozzánk, hiszen készséggel állunk rendelkezésedre. Mire vársz még? Topcégalapítás.eu: válassz minket!

Unokám az örökbe fogadható kutyák közül választott!

Folti éy Rozsdi

Folti éy Rozsdi

Néhány napja meglátogattuk lányomat és a családját, akik nemrégen költöztek egy kertes házba. Mint ahogy mi is, lányomék is nagyon szeretik a háziállatokat, de eddig nem lehetett nekik, mivel panellakásban laktak. Ahogy kiszálltunk az autóból, feltűnt, hogy kutyaugatás hallatszott az udvarról. Már kutya is van? Kérdeztem lányomat, ahogy kinyitotta a kapuajtót! Igen, válaszolta mosolyogva, szinte az volt az első, ahogy kiköltöztünk. Beléptünk, és nem is egy, hanem két kutya kezdett el ugrándozni körülöttünk! Nagyon kedvesek, hajolt le feleségem, akit azonnal körülvettek egy simogatásért! Mint mondtam, mi is szeretjük a háziállatokat, amit a kutyák rögtön meg is éreztek, így kis küzdelem volt, hogy eljussunk a házig. Hol vettétek ezeket a kutyákat, kérdezte lányunkat a feleségem. Nem vettük, mert ezek ingyen elvihető kutyák voltak az orokbefogadlak.hu weboldalon. Szegények, menhelyi kutyák, de érzik azt, hogy szeretjük Őket, és ahogy csak tudják, úgy viszonozzák! Az unokátok választotta ki Őket, az örökbe fogadható kutyák közül!